VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


MOLNÁR Aladár
( Veszprém, 1839. február 7. - Gleichenberg [Ausztria], 1881. augusztus 18. )

ref. pedagógus, művelődéspolitikus

Pápán filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott. Előbb ref. lelkészi pályán szolgált, 1862-től a reformátusok pesti főiskolájának bölcselettanára. 1867-ben a vallás és közoktatásügyi minisztériumba került, 1872-ben a minisztériumtól megválva a nagyvázsonyi kerület országgyűlési képviselője. Részt vett az 1868. évi népoktatási törvény előkészítésében, a tanítóképzők megszervezésében. Az 1874. évi 3. országos tanítógyűlés elnöke. 1870-ben Eötvös József kultuszminiszter támogatásával, apja házában Balatonfüreden létrehozta az első magyar szeretetotthont. 1871-ben Balatonarácson megvásárolta a volt Széchényi-kastélyt, ahol iskolát (ma: Sz. Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola) nyitott és haláláig az igazgatótanács elnöke tisztét töltötte be. A szakközépiskola folyosóján tábla, a városban utcanév őrzi emlékét. Balatonfüreden a ref. temetőben van síremléke.
  M.: Tanügyi tanulmányok. Pest, 1871. – Gazdasági népoktatás. Bp., 1872. – A néptanítók nyugdíjazása, özvegyeik és árváik gyámolítása külföldön és hazánkban. Bp., 1872. – A nőképzés hazánkban és a budapesti állami felsőbb leányiskola. Bp., 1877. – A közoktatás története Magyarországon a 18. században. Bp., 1881. – A balatonfüredi szeretetház keletkezése. = BpK., 1871.
  I.: A balatonfüredi szeretetház értesítménye 1870/1-ik évről. 1. füz. Budán, 1871. – A balatonfüredi Erzsébet-szeretetház 6. értesítője. 1. rész: 1870–1897-ig. 2. rész: 1897–1898. tanév. Vp., 1898. – TANÁRKY Gedeon: Emlékbeszéd elhunyt ~ lev. tag fölött. Bp., 1884. (MTA Emlékbeszédek 2. köt.) – BALASSA Benő: Egy neves pedagógiai író és kultúrpolitikus. = MPK., 1990. 1. sz. – BfÉL. – ÚMÉL. IV. köt. – Zoványi.